Menü
Lakásfelújítási támogatás

Lakásfelújítási támogatás

2021. január 16
2736

3 millió forintot szántál konyhafelújításra?


Most az állam mellé tesz még 3 milliót,
így féláron lehet egy 6 millió forintos konyhád. Jól hangzik ?


Itt vannak a lakásfelújítási támogatás részletei



Közzétették a Magyar Közlönyben a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló rendeletet, Novák Katalin Facebook-videóban ismertette a részleteket.

A  már beharangozott rendelet január 1-én lép hatályba. Hangsúlyos, hogy minden család csak egyszer élhet a támogatással, amelynek összege az igazolt költségek 50 százaléka, de legfeljebb 3 millió forint. Az 518/2020. (XI. 25.) számú kormányrendelet a lakóhelyre, a gyermekre és aszülőkre is meghatároznak feltételeket, mi a portfolio.hu cikke alapján szemléztük a fontosabb pontokat. Akinek erre nincs ideje: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter közérthetően foglalja össze a videóban a főbb pontokat.

Lakóhelyre vonatkozó feltételek

    csak akkor igényelhető, ha a támogatással érintett lakásban az érintettek együttesen legalább 50 százalékos tulajdonhányaddal rendelkeznek,
    az igénylés időpontjakor már legalább egy éve a bejelentett lakásban kell laknia a szülőknek és a gyermek(ek)nek (kivéve, ha a gyermek egy évnél fiatalabb),
    több lakásból álló osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlan esetén az előírt tulajdoni feltétel teljesülését a támogatással érintett ingatlanrészre vonatkozóan az igénylő által benyújtott használati megállapodás vagy bírósági ítélet alapján is szükséges vizsgálni,

Gyermekre vonatkozó feltételek

    Legalább egy gyermek kell a támogatáshoz, aki a szülőkkel is lakik, a legalább 12 hetes magzatok és a nagykorúvá vált, a 25. életévüket még be nem töltött együttélő gyermekek is beszámítanak,
    a gyodra jogosító gyermekek esetében nincs életkori határ.

Szülőkre vonatkozó feltételek

    Házaspárok és élettársak mellett egyszülős családok és különélők, elváltak is élhetnek a lehetőséggel,
    a különélők esetében az a fél jogosult, aki neveli a gyermeket, de ha például 1-1 gyermeket nevelnek, akkor 1,5-1,5 millió forintot vehetnek igénybe,
    az egyik fél dönthet úgy, hogy átadja a támogatásra a jogot a másik szülőnek.

Társadalombiztosításra vonatkozó feltételek

    egy legalább 1 éves, maximum 30 napra megszakított folyamatos tb-jogviszony szükséges,
    az elmúlt 2 hónapban valamely másik állam vagy nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá tartozott személyek is igényelhetik, ha az igénylés napján már a magyar tb alá tartoznak,
    az igénylést megelőző 180 napban a közfoglalkoztatási jogviszonyban álló személyek nem igényelhetik a támogatást,
    feltétel a köztartozás-mentesség,
    amennyiben az egyik szülő külföldön dolgozik, akkor is élhetnek a lehetőséggel,
    egyszülős család esetén akkor is igényelhető a támogatás, ha a szülő külföldön dolgozott – ebben az esetben az igénylés napján kell hazai tb-jogviszonnyal rendelkeznie.

Finanszírozás

A felújítások fontos részlete még, hogy azoknak január elseje után kell elindulnia, a számlákat gyűjteni kell anyag-és munkaköltségről is, illetve a kormány által biztosított blanketta szerződést az államkincstárokhoz kell benyújtani a munkáról.

    Anyagköltség és munkadíj fele-fele arányban igényelhető, vagyis legfeljebb 1,5-1,5 millió forint támogatás igényelhető ezekre egyenként.

A pénzt a családnak kell megelőlegeznie és  utólag tudja visszaigényelni az államkincstárnál. Minden folyamatot el lehet majd elektronikusan is intézni, a számlákat a munka befejezését követő 60 napon belül kell az államkincstárhoz beküldeni. Az elbírálásra 30 napjuk van, ezt követően 5 napon belül kiutalják a pénzt.

 

Számlánk a támogatási programmal teljes mértékben kompatibilis.

Tájékoztatónk nem teljeskörű, teljes részletek a

"A Kormány 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendelete a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról"

címkék: